Ami elragad örökké, és éppen ezért tévhit
Hogy elfuthatsz előle, hisz utolér az élet
Hiába is éled, hogyha érzed már a véget
Mert magány most az életed és erről szólnak napjaid
Könnyed is kicsordul, ahogy felemeled karjaid
S arcodon a könnycsepp is végig fut most lassan
Kérlek hidd el nekem, hogy én tényleg nem akartam
De nincsen már mit tenni, én nem kellet már senkinek
S ha ismernéd az életem, akkor te is elhiszed
Hogy éjszakákat sírtam át, egyedül és gyáván
S könnyeimmel küszködtem más mosolyát látván
De ha sírsz akkor a lelked minden érzést elfed
És kiadja így magából az összegyűjtött terhet
Ezért örülj annak ha sírsz, mert boldog lesz a sírod
Mert eltűnik a bánat, ha minden nap kisírod
Ha sírsz, ami jó, az a szó, nem létezik csak egy hegyes karó,
Ami szúr, szíveden át, ilyenkor nincs igaz vigasztaló barát,
Család, vagy más.
Ami hibás az az élet, ami mindig cserben hagy téged,
Mert a boldogságot hajszolod de csak csalódások érnek,
Így a magány könnyek hadán talán rád talál végleg.
Arcodba temeted kezed a gondoktól meggyötörve,
Fáradtan üldögélsz az asztalon a könyököd,
Majd beletúrsz a hajadba, az ujjaid ökölbe,
A fájdalom marja lelked, de a szemed könyörög!
Sírni valakiért, sírni valami miatt,
Átöleled a bánatot, hogy a fájdalmadat kiadd!
De ne szégyelld soha, ez nem a gyengeség jele,
Ha az élet iskola, akkor ez az érző ember jegye!
És ne várdd azt, hogy valaki vigaszt adjon,
Mert csak okozója lehet az, ki vigasztaljon!
Ha könnyezik a szemed, akkor könnyezik az ég,
Akkor elszürkül a világ, akkor fakó, ami szép!
És ha nehéz szívvel fekszel, megváltoztathatatlan,
Hogy meglátszik majd reggel, hiába takar paplan!
Hiába menekülsz a sok nyomasztó gond elől,
Ha a bánat megtalál, így kap el és megöl! ÁÁÁÁÁÁ
