itthagytál..

elvesztettem.. az elmúlt 16évemben ott volt.. része volt valaminek, EGY valaminek egy családnak..

visszaemlékeztem, hogy mennyi mindenen keresztül mentem, de ekkora tragédián még soha.

ma ott álltam felette, miközben én néztem fel rá egész életemben..

súgni akartam, hogy csak ő hallja: szeretlek. ne hagyj el .. de késő,

.ott feküdt előttem. hideg volt és fehér,nem úgy láttam mint mindig.. nem mosolygott, nem nevetett úgy rám mint akkor mikor együtt voltunk és hülyéskedtünk a leghülyébb vicceinken..

.ma ott álltam, de ő nem nézett rám... és nem is nézhet rám soha többet...

több mint 700 embert ha láthattam ott, de csak néztek.. nemtudták mi az a sajgó fájdalom amit ott éreztünk, hisz elment nem egy kis időre, örökre. ..

becsuktam a szemem , nem akartam sírni hisz ő nem akarná, hogy sírjak..

de kinyitottam. velem szemben állt életem egyik legfontosabb embere apa. láttam kipiroslott szemeit, és a reszkető kezeit, ahogy csak bámult maga elé a hófehér koporsóra..

vajon mire gondolhatott akkor? látni a könnyeket kifáradt arcain, átfagyott testét ami azt mutatja, hogy nem teljes már.. elvesztett egy embert a testvérét.

mellettem anyának reszkető testét kellett fognom, átélni azt a kínt, hogy mindketten szenvednek, de nem tudok segíteni.. végig kellett néznem, hogy előttem esnek össze...

sírtam. a könnycseppek már égették az arcomat, és a testemben nem éreztem semmimást csak egy nagy tátongó lyukat.. egy lyuk amit soha nem lehet betömni...

fájt. felolvasták, hogyan búcsúzna el tőlünk, de én nem egy papírtól akartam hallani, én az Ő szavait akartam hallgatni..

nem ölelhetem meg és nem nyomhatok puszit az arcára..

a szél egyre erősebben kezdett fújni, és mindvégig úgy éreztem, hogy ott van köztünk végig ott volt mellettem..

erősen csípte az arcom, nemvolt mi felmelegítse.. megöleltem anyát és azt súgta a fülembe : Ő már egy jobb helyen van..

.nem akarom,hogy jobb helyen legyen, azt akarom,hogy itt legyen mellettem.. :(

egy gyászoló tömegben álltam, de egyedül voltam ..... a csend felemésztette a levegőt aztán egy sárga rózsa kiesett kezemből a földbe rakott koporsóra, felnéztem az égre becsuktam a szemem és halkan elköszöntem tőle..

elment. miért vérzik így a szívem a sanyargó szomorúságtól, és miért fájnak szemeim egyetlen könnycsepptől.. miatta. egy olyan ember miatt akit soha nem fogok elfelejteni, mert örökké ott él tovább a széttört szánalmas szívemben, ami nélküle mindig is hiányos marad.. (U)

. nyugodj békében ..